Slipstream

Slipstream

2024/1 Bahrein

2024. március 06. - Apex_f1

Bahrein. 2024 első versenyhétvégéje. Hát ezen is túlvagyunk. És minden ugyan ott folytatódott, ahol abbahagytuk. Max továbbra is fényévekre száguldozik a többi versenyzőtől és a csapattársától is. Csak a többiek alatt még szét is hullik az autó. Na, jó ez túlzás, főleg mert az F1 történetében először mindenkinek sikerült célba érnie a nyitófutamon.

A Red Bullnál Verstappen megszerezte a polet, majd a futamon 22.457 másodperccel Perez előtt szelte át a célvonalat. Kényelmes sétakocsikázás volt ez neki, amibe senki és semmi nem zavarhatott bele. Checo szombaton csak a hatodik helyen kvalifikált, de a futamon lazán felhúzott a második helyre, amit már nem bitorolhattak el tőle. Azonban az, hogy a csapaton belül a két versenyző között ekkora különbség legyen, az durva.

 A Ferrari háza táján mutatkozott némi javulás, az időmérőn, ugyan nem jókor, mert még csak a Q2 volt, de Charles Leclerc megfutotta a leggyorsabb időt, amit, ha a Q3-ban tesz, az övé az első rajtkocka. A versenye hasonlóan szerencsétlenül alakult (nem tudom, mennyit bír még ki mentálisan a srác) a fékhűtésével gyűlt meg a baja, több, mint 100 fok különbség volt a két elsőfék hőmérséklete között. Aminek köszönhetően folyamatosan küzdenie kellett az autójával, de csodával határos módon így is a negyedik helyen futott be.

Sainz…Carlos Sainz. A nap versenyzője és az egyetlen, aki kivillantotta a foga fehérjét vasárnap. Kétszer is keményen és sikeresen támadta Leclerc-t. Újra bebizonyította, hogy nem csak erőből megy, hanem ésszel is él. (Tavalyi szingapúri futam) A futam végén a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

 

A két Mercedes továbbra is szenvedett.  George Russell úgy tűnt megtalálta a hangot a kocsival, és szombaton a harmadik helyen kvalifikálta magát, míg Hamilton csak a kilencediken, de futam alatt vacakolt a motorhűtés és folyton vissza kellett vennie a tempóból. Így a negyedik helyen zárt. Hamilton alatt pedig eltört az ülés(?) és a nem túl motiváló hetedik helyen intették le.  

Előtte végzett, a 6. helyen, Lando Norris, Oscar Piastri pedig a 8.-on. A McLarenek most jobb helyzetből indulnak, mint tavaly, de nekik is bőven van még hová fejleszteniük. Úgy nyilatkoztak, már tudják min kell javítaniuk.

Az Aston Martin istállójában Alonso szombaton meglepődött a hatodik helyezésen, és vasárnap már valóban csak a 9. helyre volt elég az AMR24 tempója. Lance Stroll a 12. helyről rajtolt, de az első kanyarban a torlódásban Hülkenberg megforgatta, így a 20. helyről kellett újra előre tornáznia magát, és meglepő módon sikerült pontot szereznie a 10. helyen. (Hogy ezt, hogy csinálta, azt sajnos nem tudjuk, mert nem láttuk, de szóljon, aki igen!)

Őt a 11. helyen Zhou követte. Bottasnak egész tűrhető futama volt, amíg nem ment kerékcserére, ami majdnem egy perc hosszúra sikerült és ez megpecsételte a finn sorsát, aki a 19. lett.

A Haasoknál is látszott némi javulás, a VF-24 már nem falja annyira a gumikat, mint elődje, az egykörös idejük pedig továbbra sem borzalmas. Nico Hülkenberg vasárnap a 10. rajtkockából indulhatott, ám az első kanyaros torlódás után már csak a 12. lett a futamon. Míg Kevin Magnussen a 16. helyen zárt.

Őket a két Visa RB követte. Ricciardo a 13. Tsunoda a 14. lett. Sainz mellett Yuki szolgáltatott némi izgalmat, amikor a csapat arra utasította, hogy engedje el a mögötte lágyakon érkező Ricciardot, hogy megpróbálhassa még megelőzni Magnussent. A japán a tőle megszokott vehemenciával reagált (érthető módon), de végül átengedte csapattársát. Csakhogy a futam levezető körében beugrott mellé az egyik kanyarban, kissé túl közel autózva Danielhez, aki igyekezett visszafogottan reagálni a váratlan dühkitörésre.

 

A Williams szenvedett az autóval, ami folyton túlmelegedett, Logan Sargeant alatt egy pár pillanatra meg is állt, de aztán újra indult, ám ez az amerikai pilótán már nem segített, és a szokásos, 20. helyen végzett. Alex Albon ezalatt a működésképtelen kormányával küzdött, de minden erőfeszítésével is csak a 15. lett.

És végül az Alpine. A francia csapatnak semmi nem jön össze. Hiába nincs festék a kocsin, hogy könnyebb legyen, hiába a vezetőváltások, az időmérőn a 19. és 20. helyen zártak a pilótáik, vasárnap pedig csak Bottas rémes kiállása és Sargeant megállása mentette meg őket az utolsó helyektől. Ocon a 17., Gasly a 18. lett.

 

És igen, lehet szidni a Red Bullt, hogy megint dominálnak és simán nyerik a futamot. De mi lenne, ha a többi csapat fogná magát, és működőképes autókat építene? Mondjuk egy olyat, ami nem esik szét a versenyző alatt és nem kell benne az életéért aggódnia.

Összefoglalva tehát: rém unalmas futam volt, de legalább elkezdődött az új szezon és van min felcseszni az agyunkat a hétvégéken.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://slipstream.blog.hu/api/trackback/id/tr2618347383

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása