Slipstream

Slipstream

22. Abu Dhabi

2022. november 21. - Apex_f1

Elérkeztünk a szezon utolsó futamához. Verstappen most is magabiztosan vezette a hétvégét, de újra magára talált a Ferrari is, míg a Mercedesek kicsit lemaradva követték őket. De mindez szinte mellékesnek tűnt, Sebastian Vettel búcsúztatása mellett.

Időmérő

Max Verstappen 1 perc 23.824 másodperces köridővel szerezte meg az Abu Dhabi nagydíj pole-ját, mindössze két tizeddel megelőzve csapattársát, Sergio Perezt. A harmadik helyet Charles Leclerc biztosította be magának, őt pedig a másik Ferrari pilóta, Carlos Sainz követte.  Miközben a Mercedesek, Lewis Hamiltonnal és George Russell-lel az ötödik és hatodik helyet foglalták el. Így esett, hogy az első három sorból a szezon top három csapata indulhatott vasárnap.

A kvalifikáció egyik sztárja Lando Norris volt, aki a hetedik helyet szerezte meg, megelőzve Esteban Ocont. Az Alpine és McLaren konstruktőri negyedik helyért folytatott küzdelmánek egymás mellől vághattak neki.

A másik, aki megéljeneztette a közönséget, Sebastian Vettel volt, aki utolsó időmérőjén a kilencedik helyet tudta megszerezni. (Úgy hajtotta azt az Aston Martint, mintha nem lenne holnap, még ha egy két RedBull néha az útjába is került.)  A top 10 utolsó helyét pedig Daniel Ricciardo foglalhatta el, bár három rajthelyes büntetése miatt, vasárnap csak a 13. kockából indulhatott, a múlt heti Magnussennel való ütközése miatt. Ennek örülhetett Alonso, aki nem került be ugyan a Q3-ba, a 11. helyen, de vasárnap így mégis a 10. helyről, Vettel mellől rajtolhatott. Őt Yuki Tsunoda és Mick Schumacher követték, akik a futamra szintén előrébb kerülhettek.  A 14. helyen Lance Stroll zárt, akit Zhou Guanyu követett.

A múlt heti poleja után, Magnussen visszatért a Q1-es kiesők közé, a 16. helyen.  Csatlakozott még hozzá Pierre Gasly és Valtteri Bottas, valamint a két Williams pilóta, Alex Albon és Nicholas Latifi, akitől szintén búcsúzunk a szezon végén.

 

Futam

Vasárnap sorfallal tisztelegtek a pilóták Sebastian Vettelnek, mielőtt beültek az autóikba, hogy a szezon utolsó futamán megküzdjenek egymással.

Max Verstappen kilőtt a rajtot követően, és kényelmesen nyerte ezt a futamot is, bezsebelve 15. győzelmét. Mögötte Perez és Leclerc bonyolódtak izgalmas csatába, amiből végül a monacoi került ki győztesen. A Ferrari a semmiből jött vissza a gumikezeléssel, és az utolsó pillanatra tartogatott tartalékok pont elegendőnek bizonyultak, hogy az egyéni és a Yas Marina-i pályán is a dobogó második fokára állhasson Charles Leclerc.

Perez sokat hibázott, többször is hibázott, olyan szituációkban, ahol ezt semmi nem indokolta, és néhány lekörözött is feltartotta. Így értékes századokat vesztett, de a harmadik helyet így is megszerezte. Próbált segítséget kérni Maxtől, de a holland olyan messze volt tőle, hogy erre esély sem volt.

A negyedikként Carlos Sainz látta meg a kockás zászlót. A spanyol magabiztosan vezetett, és a csapatnak sem átallt ellentmondani. A rajtot követően volt egy kis összeakadása Hamiltonnal, a hatos kanyarban, a brit kicsit meg is röptette a Mercedesét. Ezután sokat panaszkodott az autóra, hogy aztán a verseny vége előtt három körrel, váltóhiba miatt kiálljon.  Csapattársa, Russell az ötödik helyen futott be.

Hamilton kiállásával Lando a hatodik helyre került, nyomában Esteban Oconnal. Ennek ellenére az Alpine szerezte meg a negyedik helyet a konstruktőri bajnokságban, még úgy is, hogy Alonso  megint nem fejezte be a futamot. (Nem hiszem, hogy meg tudom bocsátani, hogy nem tudtak fánkokat róni Vettellel…)

A nyolcadik helyet Lance Stroll szerezte meg, egy két kiállásos stratégiával.

Daniel Ricciardot a 9. helyen intették le, így megszerezte utolsó pontjait utolsó versenyén. ( A futam után megerősítette, jövőre a RedBullnál fog tevékenykedni, és néhány versenyre biztosan ellátogat majd.)

Az utolsó pontszerző helyen Sebastian Vettel zárt. Előrébb is végezhetett volna, ha a csapat hamarabb kihívja kereket cserélni, de így mondhatjuk, hogy ahogy egy ponttal kezdte a pályafutását, úgy egy ponttal is zárta.

Yuki Tsunoda a tizenegyedik helyen lecsúszott a pontokról, hiába váltott lágyakra. Mögötte Alex Albon végzett, Zhou és Gasly előtt. (Nem jöttek be a lágyak az Alpha Tauriknak.)

Őket Bottas és Schumacher követték. A németet 5 másodpercre büntették, mert megpöckölte Latifit, aminek a következménye egy látványos szinkron piruett lett, a két versenyzőtől. A kanadai később ki is állt.  A 17. helyen Kevin Magnussent intették le, mint utolsó befutót.

A futam utáni interjúk előtt mindenki megrajzolta az utolsó fánkokat az autójával, már akinek hagyták, ugye…kedves Haas. Aztán sorra jöttek az interjúk és a háttérben mindenkit végigölelgető Daniel Ricciardo és Vettel. Latifitől is elbúcsúzott a Williams csapata. Yuki és Pierre megcsinálták utolsó közös verseny utáni videójukat. Mindenki felszabadult.

Én még mindig kicsit úgy ülök a gép előtt, hogy bennem vannak a tegnap délutáni érzések. És a futam utáni interjúk. A bánat, hogy búcsúzni kell Vetteltől, de ugyanakkor az öröm is. Mert láthattam, mennyi embernek, pilótának, szerelőnek, rajongónak,csapatkapitánynak milyen sokat jelentett Seb, hogy mindenki visszavárja. Ricciardo miatt az egyik szemem sír, a másik nevet.  Örülök, mert végre kifújhatja magát, felszedhet pár kilót, szórakozhat a barátaival és egy lépéssel hátrébbról figyelheti az F1-et. De nincs garancia rá, hogy újra versenyezni fog. (Bár, ha még Nico Hülkenbergnek is sikerül, akkor pont a Honey Badgernek ne menne? ) Mégis, úgy vagyok, mint Alonso és Hamilton, nem tudom elfogadni, hogy most láttuk őket utoljára, és előbb vagy utóbb, de vissza fognak térni.

Addig is, a cirkusz száguld tovább. Alonso már át is cuccolt az Aston Martinhoz, Nyck De Vriest a Mercedes csapattagok egy kerékszállító kézikocsihoz kötve kiszállították az Alpha Tauri garázsba,  Logan Sargeantot pedig már hivatalosan is bejelentette a Williams.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://slipstream.blog.hu/api/trackback/id/tr7317984476

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása