Slipstream

Slipstream

12. Franciaország

2022. augusztus 30. - Apex_f1

 

Max Verstappen győzelem és szívszorító Charles Leclerc kiesés.

 

Időmérő

A ragyagó napsütésben fürdőző Paul Ricard-on Charles Leclerc vezette a Q1-et, riválisa, Max Verstappen előtt.  Ez a Ferrari első pole-ja 1990 óta, ezen a pályán. Eközben Carlos Sainz, aki vasárnap a mezőny végéről indulhatott a motorcserjé miatt, a Q2-t vezette, egy lenyűgöző körrel.

A Q3-ban Leclerc kapott egy kis szélárnyékot csapattársától, akinek ezúttal nem volt veszíteni valója, és így a monacoi 1prc 30.872 másodperces köridejével maga mögött tudta tartani Verstappent, még, ha csak 0.304 századdal is. A harmadik helyen Sergio Perez végzett, a negyediken pedig Lewis Hamiltont intették le.

Lando Norrisnak ismét sikerült beférkőznie a két Mercedes közé, az ötödik helyre, és George Russelt így a hatodik pozícióba szorította vissza.

Mögülük Fernando Alonso várta a rajtot, Yuki Tsunoda pedig ezúttal a nyolcadik helyen kvalifikált.

Sainz aki beáldozta a Q3-át, a kilencedik lett, de mint azt már írtam a büntetés miatt a rajtrács végéről indulhat, Kevin Magnussennel, aki szintén ott volt a Q3-ban, de ő is büntetést kapott.

Daniel Ricciardo pont lecsúszott a Q3-ról a 11. helyen. Mögötte az egyik hazai kedvenc, Esteban Ocon végzett, őt követte 13.-ként Valtteri Bottas, mögötte Sebastian Vettel és Alex Albon zártak.

Pierre Gasly és Lance Stroll mindössze 0.06 századdal csúsztak le a Q2-be jutásról. Zhou túlkormányzottsággal küzdött és csak a 18 helyen végzett az Alfa Romeo újonca. Mick Schumacher körét pályaelhagyás miatt törölték, és így a 19. helyre csúszott vissza. Az utolsó rajtkockát pedig Latifi kapta.

De Magnussen és Sainz büntetései miatt a Q2 és Q3-ban kiesettek előrébb kerültek a vasárnapi induláskor.

Futam

Az időjárás vasárnap is napsütéses maradt, ami azt jelentette, hogy a versenyzőknek nagyon oda kellett figyelniük a kerekeikre a forró pályán. Verstappen a 17. körben állt ki, amire Leclercnek kellett volna válaszolnia. Csakhogy a monacoi a 11-es kanyarban túlkormányozta a Ferrarit és a falban kötött ki, és ezzel számára véget is ért a verseny. (Az üvöltés amit a rádión hallatott, szerintem minden Ferrari rajongót kísérteni fog. )

Érkezett a biztonsági autó, amit Perez és Hamilton ki is használt egy gyors kerékcserére.

A futamot a 22. körben indították újra. Verstappen a 30. körre már egy kényelmes, négy másodperces előnyre tett szert, Hamiltonnal szemben. A végén pedig 10 másodpercet vert a britre.

Perez a verseny elején elvesztette harmadik helyét Hamiltonnal szemben, és nem tudta tartani a tempóját. Ennek ellenére úgy tűnt, a harmadik helyet mégis megszerezheti. Azonban a Zhou Guanyu okozta virtuális biztonsági autó (a pályán megállt alatta az autó) után, ami az 50. körben ért véget, elvesztette a pozícióját George Russel-lel szemben. ( A mexicoi és a brit már hamarabb összetűzésbe keveredtek, a 8-as kanyarban, Russel mérges rádiózása és Toto helyreutasítása biztos bekerül az idei szezon legjobbjai közé).

Az újraindítást követően Perez mintha elaludt volna. Mint kiderült elnézte a kijelzőt és nem látta, hogy már vége a VSC –s fázisnak. Ez dobogós helybe került a RedBullnak, ugyanis Sergiot mindössze 0.8 másodperccel Russel mögött intették le.

A nap versenyzője, Carlos Sainz lett, aki a 19. rajtkockáról indulhatott, de már a 14. körre a top 10-ben volt. A biztonsági autó alatt kiállt, hogy közepesekre váltson, de aztán veszélyes kiengedés miatt újra meg a boxba kényszerült, hogy letöltse az 5 másodperces büntetést. Utána viszont megelőzte az Alpine-okat és a két McLarent is, hogy aztán ötödikként hajthasson át a célvonalon.

(Amúgy a spanyol valóban fenomenálisan versenyzett, még úgy is, hogy közben a Ferrari stratégáival kellett küzdenie, akik épp akkor hívták a boxba, amikor utolérte és épp megelőzte Perezt. Állítólag a kerekei úgysem bírták volna verseny végéig, de szerintem csak a Ferrari stratégiája borzalmas.)

Alonso a verseny elején megelőzte Lando Norrist, és meg is tudta tartani a hatodik helyet. A verseny alatt feltartotta a két McLarnt, hogy csapattársa, Ocon megelőzhesse Ricciardo-t.

A McLaren és az Alpine azonos pontszámmal vágott neki a futamnak, azonban Norris 7. és Ricciardo 9. helyével végül a franciák kerültek ki győztesen a csatából.

A top tizet Stroll  zárta, aki csapattársával, Vettel-lel küzdött az utolsó pontért.

Pierre Gasly tizenkettedikként látta meg a kockás zászlót, megelőzve Alex Albont.

Valtteri Bottas a 14. helyen zárt, Mick Schumacher 15. ként. Ő volt az utolsó, aki befejezte a versenyt. A német a verseny felénél megforgott, egy Zhouval való találkozást követően.

 

Yuki Tsunoda Oconnal akadt össze a futam elején (17. kör), így az Alpha Tauri pilótája volt az első kieső.

Kevin Magnussen a 20. helyről a 14.-re javított a biztonsági autó után, de összeért Latifivel és előbb a dán kényszerült visszavonulni, majd Latifi is követte.

Zhounak ez volt az ötödik kiesése a szezonban, és épp csak le tudott húzódni.

 

Hát ilyen volt az idei Francia Nagydíj. Dráma akadt bőven. Ami lehet, hogy jót tett a bizonytalan jövőjű pályának.

Jövő héten Hungaroring!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://slipstream.blog.hu/api/trackback/id/tr5017918789

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása